Tevékenységeink

2007-ben indítottunk a Gyermektámogató programot, amelynek keretén belül 12 gyereknek nyújtottunk anyagi támogatást. A támogatás célja, hogy fedezze az iskolakezdési költségeket és egyben bátorítsa a gyerekeket, hogy járjanak iskolába. A támogatók, fényképek alapján, egy gyereket „adoptáltak”, akit az adott évben támogattak. A gyerekek minden évben nagyon várják ezt a támogatást.

2009-ben elkezdtünk iskolát építeni, de a csekély támogatás miatt többször módosítottuk az iskolaépítési tervet. Először egy 220 négyzetméteres iskolaépületet szerettünk volna, aztán egy faépítményt építettünk, mely másfél éven belül összedőlt, miközben az iskola működési engedélyére vártunk. Legutóbb egy 30 négyzetméteres iskolatermet kezdtünk építeni, amelynek az alapzata majdnem készen áll. Jelenleg, az építési hatóságok munkatársainak hozzáállása megakadályozza az iskolaterem befejezését.

Mivel az idő múlik és a támogatott gyerekek egyre nagyobbak a megyei oktatási hatóságokhoz fordultunk engedélyért, hogy egy már működő iskolánál folytathassuk az oktatást. Megkaptuk az engedélyt, és így az idei tanévben (2017. febr. - nov.) 12 gyerekünk van, akiknek a taníttatását közvetlenül az alapítványunk biztosítja. Egy helyi iskolánál bérlünk egy tantermet, ahol egy általunk foglalkoztatott tanár oktatja a gyermekeket.